A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (a továbbiakban: Igazgatóság) a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvényben (a továbbiakban: Panasztv.) foglalt rendelkezéseknek megfelelően belső visszaélés-bejelentési rendszert (a továbbiakban: Bejelentő rendszer) működtet.
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni.
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben bejelentést tehet:
- az Igazgatóságnál foglalkoztatott,
- az a foglalkoztatott, akinek az Igazgatósággal fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnt,
- az Igazgatóságnál foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött.
A belső visszaélés-bejelentési rendszerben bejelentést tehet továbbá a Panasztv. 20. § (3) bekezdésében meghatározott bejelentő.
A bejelentés megtételekor a bejelentő nevét, lakcímét és elérhetőségét (telefonszám) kell megadni. A bejelentés név nélkül, anonim módon is megtehető, ám ilyen esetben a bejelentés vizsgálata mellőzhető.
A bejelentő bejelentését szóban vagy írásban teheti meg:
a) Szóbeli bejelentés: a 06-56/501-900-os telefonszámon
b) Írásbeli bejelentés:
elektronikus úton: az alábbi e-mailcímen: visszaelesbejelentes@kotivizig.hu
papír alapon: postai úton kell eljuttatni zárt borítékban: a borítékot a Közép-Tisza-vidékiVízügyi Igazgatóság, nevének feltüntetése mellett, a „dr. Dencs Márta – VISSZAÉLÉS BEJELENTÉS” nevére címezve, a 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. postacímre kell megküldeni. A borítékra rá kell írni az „S.K.” jelzést is.
Eljárásrend: A belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetése során az Igazgatóság a Panasztv. 22.-27. §-aiban foglaltak szerint jár el.












