Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 56 501 900

Víziturisztikai fejlesztések KÖTIVIZIG közreműködéssel

A Széchenyi Terv Plusz program keretében 400 millió forint európai uniós támogatással megkezdődött „Az élő Tisza aktív turisztikai fejlesztése Jász-Nagykun-Szolnok vármegye” című projekt, amelynek célja a Tisza folyó Kisköre és Tiszakürt közti szakaszán nyolc vízitúra megállóhely fejlesztése.

A projekt megvalósításáért felelős öttagú konzorcium vezetője a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). A Tiszakürti Arborétumban szeptember 23-án tartott projektnyitón Szakács Bálint, az MKKSZ főtitkára kiemelte, a fejlesztéssel azt szeretnék elérni, hogy a térségben olyan korszerű biztonságos és magas színvonalú szolgáltatások jöjjenek létre, amelyek egyrészt fellendítik a környék víziturizmusát, másrészt mindenki számára elérhető.

„A célunk, hogy ebben a gyönyörű országban, amely természetes vizekben ilyen gazdag, minél több helyen biztosítani tudjuk a biztonságos ki-és beszállás lehetőségét, emellett minél többeket arra biztassunk, hogy bátran ragadjanak lapátot és evezzenek egy jót. Fontos megjegyezni, hogy az itt megvalósuló fejlesztések nemcsak a tapasztalt vízitúrázóknak készülnek, mindenkit - fiatalok, idősek, családok, baráti társaságok – szeretettel várnak majd ezek a szolgáltatások. A projektnek két nagyon fontos alapértéke van: az egyik a fenntarthatóság, a másik pedig az esélyegyenlőség. Ezek a fejlesztések mindenhol akadálymentesek lesznek, a környezeti terhelésük minimális és szeretnénk, ha a helyi közösségek is részt vegyenek a működtetésben” - mondta a civil szervezet főtitkára.

Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, bár a közvélemény a vármegyét nem kifejezetten a turizmussal kapcsolja össze, a térség adottságai mégis jó alapot jelenthetnek, hogy a mostani beruházásnak köszönhetően ez megváltozzon.

„Mivel természetes vizekben gazadag vármegye vagyunk, érdemes erre alapozni. Ebben partner a jövő is, hiszen a turisztikai szolgáltatások az elmúlt években igencsak felértékelődtek. Bízom abban, hogy sikeres lesz a projekt és a kapcsolódó szolgáltatások ráépítésével - akár a kerékpáros turizmus akár a természetjárás -, egy olyan komplex turisztikai attrakciót fogunk létrehozni, amely hosszú távon is képes lesz kiegészíteni azokat az attribútumokat, amelyek már régóta a sajátjaink a térségben.”

A beruházás a Tisza-tótól Tiszakürtig nyolc vízitúra megállóhely alapinfrastruktúrájának fejlesztésével erősíti a térség víziturisztikai hálózatát, ezek: Tiszasüly, Tiszaroff, Nagykörű, Tiszapüspöki, Szolnok, Rákóczifalva, Martfű, Tiszakürt. Utóbbi településen a Tiszakürti Arborétum fejlesztése mellett, a vízreszállóhely felújítására is sor kerül. Horváth László, a község polgármestere is üdvözölte a beruházást, amely szerinte egy komoly mérföldkövet jelent Tiszakürt történetében.

„Tiszakürt ezzel a szó szoros értelemében is felkerül a térképre. A turisztika ez irányú fejlődése ennek térségnek hatalmas lendületet ad. Úgy vélem nemcsak Tiszakürt, hanem az egész vármegye profitálni tud ebből, ezért is vagyok hálás, hogy ez a projekt megvalósul és mi, tiszakürtiek is részesei lehetünk.”

Az öttagú konzorciumból a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság  osztályvezetője, Katona Gábor azt emelte ki, hogy a beruházás nagy része az igazgatóság működési területén valósul meg, ami számukra – lévén, hogy egyébként is rendszeresen foglalkoznak természetvédelmi és turisztikai beruházásokkal – különösen örömteli.

A Tiszakürti Arborétum 2013 óta a Hortobágyi Nemzeti Park része, amelynek osztályvezetője, Dr. Kiss Marianna is méltatta a fejlesztést a sajtótájékoztatón.

A teljes beruházás várható befejezésének időpontja 2027. december 31.

A fejlesztett megállóhelyek:

  • Tiszasüly (hajótároló építése, fedett-nyitott közösségi tér építése, kerékpár tárolók elhelyezése, tereprendezés)
  • Tiszaroff (partlépcső építése a gátoldalon a Horgászturisztikai Központnál)
  • Nagykörű (nincs beruházás, csak biztonságos kikötési hely kijelölése)
  • Tiszapüspöki, Aranypart (nincs beruházás, csak biztonságos kikötési hely kijelölése)
  • Szolnok, szabadstrand (nincs beruházás, csak biztonságos kikötési hely kijelölése)
  • Rákóczifalva (nincs beruházás, csak biztonságos kikötési hely kijelölése)
  • Martfű (biztonságos vízi ki- és beszállóhely kialakítása, partlépcső építése)
  • Tiszakürti Arborétum (vízreszálló hely felújítása, az arborétum fejlesztése: tanösvény, piknikező hely, erdőfürdő hely, akadálymentes mosdó)

A konzorcium tagjai:

Magyar Kajak-Kenu Szövetség - konzorciumvezető

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Tiszasüly Községi Önkormányzat

Forrás: MKKSZ

Hasonló víziturisztikai projekt valósul meg 2027 végéig a Tisza-tó mentén, 695 millió forint uniós támogatással, szintén a Magyar Kajak-Kenu Szövetség vezetésével és a KÖTIVIZIG közreműködésével. Itt a fejlesztett vízitúra megállóhelyek: Tiszafüred kajak-kenu pont, Tiszafüred Kérész Központ, Tiszaszőlős, Tiszaderzs, Abádszalók strand, Abádszalók Lőrinc-liget.