Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 56 501 900

Európai Ifjúsági Víz Parlament Szolnokon

Víz és biodiverzitás mottóval október 21. és 26. között tartja 16. ülését az Európai Ifjúsági Víz Parlament. Ennek keretében a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területére is ellátogattak az öreg kontinensről érkezett egyetemisták és fiatal szakemberek.

Október 22-i programjuk során felkeresték a Milléri Vízügyi Kiállítóhelyet és a szintén itt lévő Karcagi Gábor Árvízvédelmi Gyakorlópályát, valamint a Kiskörei vízlépcsőt és hallépcsőt. 

Az Európai Ifjúsági Víz Parlament (EYPW) egy, az SWE (Európai Víz Szolidaritás - Solidarity Water Europe) szervezet által 1998-ban indított vízügyekkel foglalkozó ifjúsági kezdeményezés.

Az EYWP célja a fiatalok részvételének elősegítése a vízügy területén európai szinten, továbbá a fiatalok előre jutásának támogatása a vízügyi ágazat kulcsfontosságú szereplőiként. A parlament 2-3 évente egyszer tartja ülését. Egy héten keresztül mintegy 90 európai fiatal (az Európa Tanács 46 tagállamából) összegyűlik, hogy párbeszédet folytassanak egy adott vízzel összefüggő témáról (vízhasználat, vízgazdálkodás, vízpolitika, vízkészletek, vízbiztonság, környezetvédelmi kérdések).

A legutóbbi találkozón fiatal szolnoki szakemberek is részt vettek a KÖTIVIZIG-től.

Az ülésszak számos programot kínál, képzéseket, helyszíni látogatásokat, szakértői találkozókat. Ezek alapján készítenek el egy közös nyilatkozatot. Ez a későbbi feladatokra tesz javaslatot.

Az EYPW munkáját a „Víz és Szolidaritás Nemzetközi Titkársága” koordinálja, beleértve az Ifjúsági Víz Világ Parlamenttel való szoros együttműködést.

A grémium ezúttal a víz és a biológiai sokféleség kérdéseivel foglalkozik:

  • A vizes élőhelyek és vízi ökoszisztémák, mint például az óceánok, folyók, tavak, mocsarak és torkolatok. Ezek az élőhelyek számos növényi, állati faj, valamint mikroorganizmusok számára nyújtanak ökológiai otthont. Ezáltal hozzájárulnak az általános biológiai sokféleséghez, amely élelmiszerbiztonságunk alapja is.
  • Ökoszisztéma-szolgáltatások: a vízi ökoszisztémák számos alapvető ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, mint például az éghajlatszabályozás, az ivóvízellátás, az árvízszabályozás, a partok erózió elleni védelme, valamint a turizmus és a rekreáció elősegítése.

A rendezvény lehetőséget biztosít a klímaváltozás vízgazdálkodásra gyakorolt hatásainak bemutatására, az ökoszisztéma-szolgáltatások számbavételére, megoldási javaslatok kidolgozására, valamint azok ismertetésére a kelet-, közép-  és nyugat-európai fiatal résztvevők számára.

Jó lehetőség a jelentős magyar vízügyi tapasztalatok és eljárások bemutatására és átadására, különös tekintettel a síkvidéki vízgazdálkodás jellegzetességeire, összehasonlítva azokat a hegyvidéki területeken megvalósuló technikákra.