Június 28. és 30. között 19 csapat (köztük a KÖTIVIZIG) mintegy 300 PET kalóza együttesen 7,5(!) tonna hulladéktól mentesítette a Tisza-tavat.
Június 27-én a hajóépítéssel kezdődött az V. Tisza-tavi PET kupa, majd másnap vízre szálltak Tiszafüred, Tiszaszőlős és Tiszaderzs térségében a környezet tisztaságáért tenni akaró aktivisták. Lelkesedésüket a szikrázóan tűző nap és a vérszívók tömkelege sem csorbította. A vasárnap délutáni végelszámolásnál derült ki, hogy MBH bank csapata gyűjtötte a legtöbb petákot, másodikok lettek a Decathlon, harmadikok pedig a Siemens Energy kalózai.
Köszönet a szervezőknek és elismerés minden résztvevőnek, aki vállalta ezt a nemes küldetést. Külön gratulálunk az 5. helyezett KÖTIVIZIG csapatnak. Név szerint Fodorné Mészáros Tündének, Váci Melindának, Gyenes Zsófiának, Fodor Csillának, Gál Katalinnak, Hajnal Simonnak, Váci Zénónak, Törőcsik Heténynek és Kálnak, Katona Péter Gergőnek, Törőcsik Tamásnak, Fodor Józsefnek, Sólyom Norbertnek és Harsányi Gábornak.
FOTÓK: Váci Melinda












