Igazgatói eligazítást követően szeptember 15-én reggel útnak indult a KÖTIVIZIG Védelmi Osztagának 86 tagja (műszaki irányítók és fizikai állomány) a győri központú Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területére.
Közülük 84 fő az Országos Műszaki Irányító Törzs elrendelésére az árvíz elleni védekezésben működik közre a Lajtán, figyelőszolgálatot látnak el, illetve elvégzik a szükség védelmi beavatkozásokat, 2 kolléga pedig az önkormányzati védekezést segíti majd.
Délután a KÖTIVIZIG Védelmi Osztagának újabb 36 tagja indul el a Kisalföldre, ők a Dunán segítik a védekezést.
Egy nappal korábban, szombaton az igazgatóság négyfős vízrajzi mérőcsoportja utazott el Győrújbarát településre, ahol kezdetben a Lajtán fognak vízhozamot mérni.
A nyugati határszélre elvezényelt munkatársaink többsége az utóbbi években már több hazai folyó (Duna, Dráva, Rába, Mura) árhulláma elleni védekezésben bizonyította hozzáértését és tapasztalatát.












