Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 56 501 900

Aszálykor a Tisza táplálja a Köröst

A Körös-völgy természetes nyári vízkészlete nagyon csekély, ezért a folyó ökoszisztémájának fenntartása és a hatásterületén jelentkező – elsődlegesen öntözési célú – vízigények kielégítése csak tiszai vízpótlással lehetséges. Így lényegében ilyenkor a Tisza vize folyik a Hármas-Körös medrében.

A vízátvezetésre a Kiskörei-tározóval gyakorlatilag egyidős Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (TIKEVIR) adja a műszaki alapot. Európa egyik legnagyobb összefüggő vízgazdálkodási rendszere kialakításának legfőbb célja ugyanis éppen az volt, hogy a vízhiányos térségek vízkészletét pótolja, végső soron összehangolt vízkormányzás révén mérsékelje az Alföldre jellemző hidrometeorológiai szélsőségek hatását.  
A négy vármegyére – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés – kiterjedő, 15 ezer négyzetkilométeres hatásterületű rendszer működésének legfőbb pilléreit két, meghatározó fontosságú mesterséges vízfolyás, a Keleti- és a Nagykunsági-főcsatorna, valamint a Hortobágy-Berettyó adja, az elosztható vízkészletről pedig a Tisza, illetve a Tisza-tó gondoskodik.  
Határainkon kívülről nyaranta gyakran nagyon kevés víz érkezik a Körös-völgybe, ahová a TIKEVIR több úton pótolja azt. A Tiszalöki vízlépcsőtől a Keleti-főcsatornán (tiszalöki öntözőrendszeren) keresztül,  a Tisza-tóból pedig a Nagykunsági-főcsatornán jut az éltető víz a Hármas-Körösbe, illetve a főcsatorna keleti-ágán keresztül a – szintén Hármas-Körösbe torkolló - Hortobágy-Berettyóba. 
A KÖTIVIZIG működési területén a Nagykunsági-főcsatornából idén eddig (április 30-tól június 30-ig) 98,8 millió köbméter vizet vezettünk át a Tiszából (Tisza-tóból) a Körös-völgybe. Ennek túlnyomó részét a főcsatorna Túrkeve közelében lévő 25. számú vízleadó műtárgyán keresztül (képünk). Fotó: Orosz Krisztián