Az április 23-26. között, Csíkszeredán megrendezett 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia agrártudományi szekciója környezettudományi tagozatában bemutatott pályamunkájával első helyezést ért el Richter József Richárd, a KÖTIVIZIG Karcagi szakaszmérnökségének árvízvédelmi referense.
Fiatal kollégánk ezen kívül a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gödöllői Gazdász Hallgatókért Alapítvány különdíját is kiérdemelte dolgozatával, illetve az Agrárminisztérium OTDK Agrártudományi különdíjára is méltónak találták, melynek átadására egy későbbi időpontban kerül sor. Munkatársunk a több rangos elismerést szerző dolgozatában a sekély tározás megvalósíthatóságát vizsgálta a KÖTIVIZIG 10.08. számú karcagi belvízvédelmi szakaszának területén, ahol térinformatikai modellezéssel olyan rossz minőségű, mély fekvésű és belvízjárta területeket keresett, amelyek a legalkalmasabbak lehetnek a vizek visszatartására. Pályamunkájának témavezetője Harsányi Gábor, a KÖTIVIZIG műszaki igazgatóhelyettese, valamint Prof. Dr. Nagy Attila, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének egyetemi tanára volt, akiket szintén oklevéllel jutalmazott a zsűri. Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez!












