Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 56 501 900

Kollégáink a Duna mellett a Rábán is védekeznek

A KÖTIVIZIG Védelmi Osztaga száz fővel indult útnak június 10-én délelőtt, hogy segítse a dunántúli kollégákat az árvízvédekezésben.

Vasárnap délután érkezett haza a Szigetközből a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Védelmi Osztagának dunai árvízvédekezéshez vezényelt 65 tagja. Többségük nem sokáig pihenhetett, hétfőn délelőtt ugyanis száz főre bővült különítmény indult útnak Szolnokról. Ebből 72 szakember a dunai védvonalakon teljesít szolgálatot Törőcsik Tamás vezetésével, 28 kolléga Kara Róbert irányításával pedig a Rába árvizének megfékezésében működik közre az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén.