A KÖTIVIZIG Kiskörei szakaszmérnökségének adatai szerint 2024-ben összesen 73 165 biciklis hajtott át a vízlépcső üzemi hídján.
Így ez a harmadik legnagyobb egész éves forgalom 2023 (88 915 kerékpáros) és 2021 (87 920) után. A tavaszi hónapokban azonban új havi rekordok születtek, márciusban 2803, áprilisban 6593, májusban pedig 14 076 bringást számláltak, amire még nem volt példa.
A Kiskörei szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a duzzasztóművön áthaladó kerékpáros forgalmat. Az első, nem teljes évben még csak 6800 biciklis gurult át az üzemi hídon, de 2016-ban a számuk már meghaladta a 20 ezret, 2017-ben a 30 ezret, 2018-ban pedig 56 959-re nőtt a forgalom. Kismértékű visszaesést követően 2019-ben 49 ezer, 2020-ban 70 435, 2021-ben 87 920, 2022-ben 68 003, 2023-ban pedig rekordszámú, 88 915 bringás kerekezett át Kiskörén Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Hevesbe vagy éppen fordítva. (Fontos megjegyezni azonban, hogy az igazgatósági statisztikákban csak azok a kerékpárosok jelennek meg, akik áthajtottak a duzzasztómű felett.)












