Az első helyet szerezte meg a június 28-án, Szegeden rendezett Duna-napi vízügyes házibajnokságon a KÖTIVIZIG streetball csapata.
Az ATIVIZIG rendezésében a szegedi Sziksósfürdő Strand és Kemping adott otthont az idei Duna-nap eseményeinek, ahol igazgatóságunk 41 fős delegációval vett részt. A programok között mindenki válogathatott magának tetszőt. Sport terén hagyományosan labdarúgásban, strandröplabdában, valamint kosárlabdában mérhették össze tudásukat és ügyességüket a csapatok, míg a mások fakanalat ragadtak annak érdekében, hogy szabadtűzön hozzák ki a legjobb ízeket. Újdonságként idén vizes akadálypályán is megmérkőzhettek az arra vállalkozók. Késő délutántól éjszakába nyúlóan koncertek és retro party szórakoztatták a jelenlévő vízügyes közösséget.
Ami a versenyeredményeket illeti, a KÖTIVIZIG streetball csapata a 11 induló team közül a dobogó első helyéig pattogtatta a labdát. A győztes négyes: Szilágyi Ancsi, Agócs János, Csesznik Bence és Papp Sándor.
Képünkön igazgatóságunk képviseletében Dr. Teszárné Dr. Nagy Mariann, a KÖTIVIZIG Regionális Laboratóriumának vezetője egy kőriscsemetét ültet el a vízügyes parkrészben.












