A Tisza-tó olyan tó, amely árvízkor folyik, míg a Tisza olyan folyó, amely duzzasztáskor áll.
A Tisza-tó hazánk második legnagyobb, de egyben legfiatalabb tározó-tava, eredeti nevén a Kiskörei-víztározó, amely a Kiskörei vízlépcső duzzasztása révén jött létre.
A Tisza szabályozása előtt – az 1800-as évek első felében még igazi vadvízország volt ezen a területen. A XIX. század második felében megkezdődött a Tisza folyó szabályozása, amit gróf Széchenyi István kezdeményezett és Vásárhelyi Pál, a reformkor legkiválóbb vízmérnöke tervezett. Második, vagy verítékes honfoglalásnak is nevezik a több, mint száz évig tartó gátépítési munkákat, melyben kiváló mérnök elődeink és a kubikusok névtelen ezrei, vagy ahogyan Jókai Mór nevezte őket, „az Isten munkásai” vettek részt. A mai Tisza-tó területét tehát az elődeink által az 1800-as évek közepétől fokozatosan erősített árvízvédelmi töltések határolják. A töltések közötti, úgynevezett hullámtéren terül el, a mesterségesen létrehozott síkvidéki, sekély vízmélységű víztározó, amely magába foglalja a Tisza folyó medrét is.
A víztározó 1978 után, fokozatosan vált különleges természeti értékké, mert a természet fokról-fokra, lassacskán visszafoglalta, birtokba vette e területet, és a Tisza szabályozása előtti tájhoz hasonló állapotok alakultak ki. A Tisza-tó háborítatlan részein régóta nem látott élővilág – flóra és fauna - telepedett meg, és valamikor őshonos, egész Európában védettséget élvező növények szaporodtak el ismét. A madárvilág több mint kétszáz faja is „birtokba vette” a páratlan szépségű tó vizeit, mocsári- és hínárnövényzetét, a fákat, míg a szigeteken vadak élnek háborítatlan körülmények között.