Magyarország

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Vízügyi roadshow Szolnokon

Vízügyi roadshow Szolnokon

A vízügyi szolgálat, ezen belül is a mérnöki hivatás népszerűsítése a fő célja annak december közepéig tartó roadshow-nak, amelyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karával és a területi vízügyi igazgatóságokkal együttműködve a vízügyi szakoktatást végző intézményekben. Az országjáró program második állomásának Szolnok adott otthont november 17-én.

 

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziumának Tószegi úti tanműhelyében megrendezett foglalkozáson „házigazdaként” Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója osztotta meg gondolatait a szakmáról az érdeklődő diákokkal, dr. Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánja pedig a bajai campus képzési kínálatát ismertette. Az interaktivitásról Siklós Gabriella és Dorogi Szilvia (OVF) gondoskodott, akik kisfilmeket vetítettek le, majd a kérdéseikre adott helyes válaszokat ajándékokkal honorálták. Az OVF-től Csengeriné Veczán Éva, a KÖTIVIZIG képviseletében pedig – néhány évvel ezelőtt még e padokat koptató - Tóth Péter vízrajzi referens a vízügyi szolgálat szépségeiről és kihívásairól mesélt, fiatal szakemberként az ágazatban szerzett személyes élményeit tárta a tanulók elé.