Magyarország

Címlap Rólunk Jeles események, érdekességek Zöld nagykövet a Tisza-tóért

Zöld nagykövet a Tisza-tóért

A Tisza-tó egészségéért tenni akarók kapcsolati katalizátoraként kíván tevékenykedni Horváth Béla, a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott főmérnöke, akit a Tisza-tó Zöld Nagykövetének nevezték ki a Tiszta a Tisza-tó projekt keretében május 27-én Tiszaderzsen rendezett környezetvédelmi konferencián.

A Szféra Tisza Kft. által 2003 óta megszervezett Tisza-tavi Polgármesterek Találkozójának is otthont adó rendezvényen fővédnökként előadást tartott dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, valamint Horváth Lajos, a KÖTIVIZIG műszaki igazgatóhelyettese is.
Elődje, Horváth Béla itt vehette át megbízólevelét, így mostantól, egy éven keresztül ő a Tisza-tó – első - Zöld Nagykövete, akit a feladatairól, terveiről kérdeztünk. Mint mondta, a tó egészségéért és a térség fenntartható fejlődéséért meghozandó intézkedések koordinálását tekinti fő feladatának, ebből következően a legelső teendő a kapcsolatrendszer kiépítése, illetve bővítése a problémák, megoldási javaslatok, fejlesztési igények és lehetőségek mind teljesebb körű megismerése végett. Kiindulási pont a Tisza-tó 2015 decemberében elkészült környezeti hatásvizsgálata, amely leírja a tó ökológiai állapotát, hogy milyen hatások érik, illetve milyen, s mennyi terhelést bír el. Tapasztalt mérnök, horgász és természetvédő lévén úgy gondolja, hogy a Tisza-tónál kialakult érdekellentétek nagyrészt a félreinformáltságból fakadnak. Legfőbb célja az, hogy zöld nagykövetként, afféle katalizátorként letegye a közös gondolkodás új alapjait, és folyamatosan felszínen tartsa az érdeklődést.

Copyright © Minden jog fenntartva.

Módosítás: (2017. május 31. szerda, 10:53)