Magyarország

Címlap Védekezés Árvízvédelem Készültség a Hármas-Körös mentén is

Készültség a Hármas-Körös mentén is

A Hármas-Körös folytatódó áradása miatt kedd reggel 6 órától újabb 32 kilométeres szakaszon rendelt el I. fokú védelmi készültséget a KÖTIVIZIG a folyó jobb partján, így a torkolattól egészen Pusztabánrévéig tart figyelőszolgálatot a védvonalakon. A Tisza jelenlegi árhulláma Tiszafüred térségében tetőzik, alatta lassan árad. A folyó középső szakaszán hosszan tartó tetőzéssel kell számolni.

 

A Tisza vízállása Tiszafürednél kedden 8 órakor 664 centimétert ért el (II. fok 690 cm). Tetőzés közeli állapotban a folyó Kisköre-alsónál, ahol a vízmérce reggel 708 centimétert mutatott (II. fok 700 cm). Szolnoknál nagyon lassan árad, 697 cm (II. fok 750 cm) volt a 8 órakor leolvasott adat, tehát továbbra is indokolt az I. fokú árvízvédelmi készültség fenntartása Tiszafüred és Csongrád között a folyó mindkét partján. A szolnoki tetőzés március 3-án várható, 700 +- 5 centiméteres vízállással.
A Zagyva apadása folytatódott, 8 órakor 306 centimétert jelzett a vízmérce Jászteleknél (I. fok 350 cm). A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt azonban változatlanul is I. fokú az árvízvédelmi készültség a folyó bal és jobb partján, Újszász és Szolnok között. A Zagyva-Tarna vízrendszerben az elmúlt 24 órában mintegy 20 milliméter csapadék hullott, ennek a hatása azonban egyelőre csak a folyó felső vízmércéin jelentkezik. 
A Hármas-Körös árad, Szarvasnál 614 centimétert (I. fok 600 cm), Kunszentmártonnál pedig 630 centimétert mutatott reggel. Ezért a Tisza visszaduzzasztásával érintette torkolati szakasz után ma reggeltől egészen Pusztabánrévéig I. fokú készültség érvényes.
A Hortobágy-Berettyón Borznál 310 centiméteren áll a vízszint, ezért változatlanul II. fokú a készültség Túrkeve és Berekfürdő között.

A KÖTIVIZIG jelenleg 487 kilométer hosszú védvonalszakaszon tart fenn árvízvédelmi készültséget.
I. fokú készültség mellett védekezünk 435 kilométeren:
- a Tisza bal és jobb partján, Tiszafüred és Csongrád között,
- a Zagyva mindkét partján Újszász és Szolnok között, a Tisza visszaduzzasztása miatt,
- a Hármas-Körös jobb partján, a torkolattól Pusztabánrévéig 

II. fokú készültség van érvényben 52 kilométeren:
- a Hortobágy-Berettyó jobb partján, Berekfürdőtől Túrkevéig

Az árvízi védekezésben az elmúlt 24 órában 152 dolgozó vett részt, köztük 28 műszaki irányító.

Belvízi helyzet
A kedd reggeli összesítés szerint 20 125 hektárt borít belvíz a Közép-Tiszán, amiből 7425 hektár őszi vetés, 4500 hektár pedig szántó. (Ez 1125 hektáros csökkenést jelez a tegnapi állapothoz képest, az elöntés nagysága azonban a tegnap este óta lehullott csapadék következményeként várhatóan ismét növekszik majd.) A Jászkunságban jelenleg – a szomszédos vízügyi igazgatóságok JNSZ megyei területének adataival együtt - 14 740 hektárt ural a belvíz. A KÖTIVIZIG Heves megyei területén 4250 ezer hektár, a Pest megyei részen 1 150 hektár, Bács-Kiskunban 450 hektár, Csongrád megyét érintő területünkön pedig 250 hektár belvízi elöntést regisztráltunk. Változatlanul I. fokú készültség mellett folyik a belvízmentesítés a kunhegyesi és a tiszakécskei szakaszokon, II. fokú a készültség a jászkiséri, a jászberényi, a mezőtúri, a ceglédi, a karcagi, a kisújszállási, a kiskörei és a cibakházi szakaszokon. Az elmúlt 24 órában 52 stabil szivattyútelep és 15 mobil szivattyú együttesen mintegy 2,5 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Ezen kívül az elöntött területekről tegnap is 43 ezer köbméter víz gravitációs elvezetése vált lehetővé. A védekezésben az elmúlt 24 órában 131 fő vett részt, köztük 75 gépész. Munkatársaink folyamatosan végzik az érintett területek bejárását, a szivattyúzást, a műtárgyak ellenőrzését, az esetleges hibák kijavítását, a vízkormányzást és a vízfolyási akadályok, felhalmozódott uszadékok eltávolítását. A belvízi főcsatornák teltsége 80-90 százalékos, azaz továbbra is befogadó képesek.
Az önkormányzatok közül Kunszentmárton és Jásztelek a belvízvédelmi készültséget megszüntette.  Jelenleg I. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn Jászalsószentgyörgy, Jászkisér, Túrkeve és Örményes, II. fokban védekezik Sarud, Cegléd, Kétpó és Tiszafüred. Hétfőn a legmagasabb, III. fokú készültséget rendelték el Fegyverneken.